Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KÖRTÁNC

2017.06.27

KÖRTÁNC

Körtáncot jár a kiskutyám már, 
úgy végzi dolgát, ha nagyon kell már, 
forog ő körbe, könnyítve magán,
megkönnyebbült sóhaj, belőlem kiszáll!

Ez dolog is rendben, probléma nincsen,
de így járnak akkor is, körbe ők többen, 
hol szimatolva egymás, hátsóját már, 
szagmintával ismerkednek, közösen hát!

Kutyafalka került, utunkba éppen, 
sétálva átvágva, a zuzmós réten,
kis termetű kiskutyák, közösen hát, 
körtáncukat járták, percekig már!

E látvány engem, derűre intett, 
ritka pár percet, kívülről szemléltem, 
lelki szemeimmel, lelassítva láttam, 
képzeltem zenét is,-e mozgásformába!

E jelenet körül, többen is álltunk, 
percekig szinte, csak némán vártunk, 
ismerkedés velünk, így esett meg, 
szétoszlott lassan a kutyatömeg!

Örültem ennek, hogy részese voltunk, 
kutyánknak is kijár, ha időben vagyunk, 
hogy "társasági" életet, is így éljen már, 
fajtársaival is szépen, viselkedjen hát!

Lakásba felérve, kiskutyám már, 
lenyugodva végre, új sétára vár!